Belépek. Kezeimben árva
Mécsek lángja világol halkan.
Ünnepélyes–komoly szellem–arcokat
Látok, mik – oh, gyalázat! –
Nevetnek rajtam.

Hangtalan
Kacag rám a Hold. Gyertyáim
Imbolygó lidérc–tüzeiben
Villan a lelke annak, ki volt,
S én, ki vagyok, félve pillantok
Oda a tiszta gyertyafényben.

A Múlt bámul vissza rám,
Árnya rejti, issza előlem az életet,
Mellettem egy élő éveket számol,
Oh, még ennyi, s annyi van…

Immár nem tudom, ki élő, s
Ki holt, csendesen zokog vállamon
Az eső, felettem némán ordít a Hold.