Télbe alkonyult hajnal, hogy szalad az idő?

Dér villant, bárhová
Néztem, néma zajjal
Közeledett felém a hajnal.

Kitértem. Integettek felém
A Volt–Nincs napok,
„Miért is vagyok – voltam?”

– Szaladt el egy, s a bölcs
Nagyok is csak bután nézhettek
Utána. Sok év, mi – úgy érzem –

A Pillanattal kelt, s illant el végleg
Hamis–villanón. Idő, állj meg,
Csak egy keveset! Hová lett,
Hová futott a perc, ami csak
Engem keresett?

Az évek édes–bús méregként,
Arannyal cseppennek szemeimbe
Megszépítve azt, mi volt, – Csak
Nézek utánuk – Hiába vágyom!
Hiába nyújtok utólag, futólag
Kezet, valami elérkezett.

Hosszú órákon, napokon, éveken
Éhezett perc villan elém, nem
Akartam, de – én, botor –,
A Semminek engedém.
Hadd menjen.
Kegyetlen. Honnan tudhatnám,
Hogy nem az volt az
Egyetlen?