�

�

Lorin

I.r�sz

�

�

�

�s�t a t�k�r:
Hogy gy�v�n belen�zek
R�gi hitvesek b�csuz�sa
K�r�sek,
Unott ellenfelek vagyunk mi.

�s�t a t�k�r:
Egykor mint j� bar�tok
B�multuk b�mul�an egym�st
S az �tok
K�z�nk most fagyaszt�an �llott.

�s�t a t�k�r:
Egym�st t�n elfeledt�k?
Milyen furcs�k vagyunk, b�multak,
Mi egy�tt,
Egym�st nem lel� ismer�s�k.
(Ady)

Bevezet�
�

Apr� gyertya �gett a s�t�t, t�gas szob�ban, a cs�ndess�g �gy lebegett a leveg�ben, mint valamif�le k�l�n�s illat. Egy hintasz�k ritmusos, megnyugtat� nyikorg�sa hallatszott, n�ha egy–egy s�haj r�ppent ki a nyitott k�tsz�rny� ablakon. A kellemes m�lybord� falakon f�nyk�pek �s bekeretezett gyerekrajzok sorakoztak katon�s rendben. A l�gyan oda–vissza billeg� sz�kben id�s, ez�st–haj� any�ka �lt, kort�l hom�lyos szemeit a gyertya t�ncol� l�ngj�n nyugtatta. Arc�t sz�mtalan r�nc bar�zd�lta, de b�rki, ha k�rdezik, azt mondta volna, hogy valaha sz�p asszony lehetett. Volt benne valami nemes �s tiszteletrem�lt�, b�lcsess�g sug�rzott bel�le, s v�gtelen nyugalom. Az �l�ben l�v� b�rk�t�s� k�nyvet �s olvas�szem�veg�t halk koppan�ssal a sz�k mellett �ll� kerek asztalk�ra tette, �s hosszan fels�hajtott. Egy fekete, r�gi vekkerre pillantott, ami szerint �t perc volt nyolcig.

Az id�s h�lgy felegyenesedett, �s lass�, hossz� l�ptekkel a vele szemben l�v� lef�gg�ny�z�tt ablakhoz s�t�lt. Id�s kora ellen�re cseppet sem volt g�rnyedt. F�lreh�zta a f�gg�nyt, s kilesett az utcai l�mpa s�rg�s f�ny�ben f�rd�, �m a h�pelyhekt�l alig l�that� �tra, ami mellett keskeny j�rda futott. A h�lgy r�videsen meg is l�tta, amit keresett: egy sud�r �s k�t apr�, a vastag kab�t–r�tegekt�l t�mzsi alakot, akik r�videsen m�r a h�z el�szob�j�ban zsibongtak.

– Gyertek fel! – ki�ltott az �reg h�lgy, a szoba kij�rata fel� indulva. Hallotta hogy odakint l�zas k�sz�l�d�s folyik. R�vid t�tov�z�s ut�n, mik�zben a kintr�l behallatsz� hangocsk�kat figyelte elmosolyodott, majd m�gis visszafordult sz�k�hez. A bej�rat fel� ford�totta azt, majd le�lt, g�cs�rt�s, v�kony ujjait �sszefonva �l�ben.

– Menjetek csak! – harsogta odakint egy vid�m, �rces f�rfihang, mire k�t apr� gyerek rontott be a szob�ba.

– Szia, Nagyi! – az apr� l�nyka egyenesen az �reg h�lgyh�z cs�rtetett. A nagymama elmosolyodott, majd az �l�be vette a kisl�nyt �s megcir�gatta arc�t.

– Esik–e m�g odakint a h�? – k�rdezte, hangja meleg �s cir�gat� volt, ak�r a gyertya l�ngja.

– �, persze! – csipogta a kisl�ny, k�t apr� kez�t sz�lesre t�rva – Ekkora pelyhekben!

A nagymama az ajt�ban toporg� fi�ra n�zett.

– T�nyleg olyan nagy pelyhekben esik? – k�rdezte t�le. A fi�cska id�sebbnek �s sokkal komolyabbnak t�nt h�g�n�l.

– Nem, nem olyan nagyok. A legnagyobb is csak ekkora – � mutat� �s h�velykujj�val mutatta meg, hogy szerinte mekkor�k a h�pelyhek, azt�n t�tova, kacs�z� l�ptekkel ment nagymam�j�hoz. – Mes�lsz, mami? – k�rdezte, de a kistestv�re k�zbev�gott.

– Olyan vagy! El�sz�r oda kell adnunk az aj�nd�kot! – A kisfi� durc�s arcot v�gott, majd karba tette kezeit, �s rosszall�an, szem�ld�k�t �sszevonva n�zett maga el�.

– �n nem most akartam.

– De az nem �gy van! Ha valakinek sz�linapja van, akkor meg kell k�sz�nteni! – a kisl�ny gy�r�tt pap�rlapot kapott el� zseb�b�l. – Boldog sz�linapot! – Ez�ttal m�r b�tyja is elmosolyodott �s eddig h�ta m�g�tt �sszekulcsolt kez�ben l�v� dobozk�t adott �t az �nnepeltnek, amib�l egy kis z�ldes–sz�rke kavics ker�lt el�.

– Direkt neked szedtem m�g az �sszel – mondta a fi�cska, majd lekuporodott a patin�s parkettet bor�t� perzsasz�nyegre. – Rem�lem, tetszik – tette hozz�, majd v�rakozva nagymam�ja szem�be n�zett – Ugye mes�lsz? – k�rdezte t�relmetlen�l. A k�rdezett az �l�ben �l� kisebbik unok�ra n�zett.

– Mes�lj, k�rlek sz�pen! – k�rlelte a kisl�ny apr� kezei k�z� fogva nagymam�ja arc�t. – Mit mes�lsz ma nek�nk, nagyi?

– J�l van, j�l van – nyugtatta meg k�v�ncsi leend� hallgat�s�g�t az �reg h�lgy, azt�n folytatta – El�sz�r is nagyon k�sz�n�m az aj�nd�kokat. Odatessz�k �ket a t�bbi k�z�, j�? – apr� leveg�t vett, majd v�laszolt az �l�ben ny�zsg� kis unok�nak – M�ra igaz�n k�l�nleges mes�t tartogatok nektek. Lehet, hogy n�h�ny dolgot m�g nem fogtok �rteni, de id�vel majd ...

– �desany�tok merre van? – folytatta hirtelen. A bej�rati ajt� csuk�d�s�t lehetett hallani, t�n egy perc sem telt bel�, ketten l�ptek a szob�ba, egy magas, harminc �v k�r�li n�, aki a gyerekek �desanyja lehetett, �s egy id�sebb f�rfi, a szob�ban v�r� asszony f�rje, aki bek�ldte a h�lgyh�z az unok�kat. A n� elmosolyodott, majd finoman meg�lelte az �ppen mes�lni k�sz�l� anyuk�j�t. Egy sz�ket h�zott oda �desapj�nak, majd mag�nak is, s mindketten le�ltek, v�rva, hogy abban az �vben milyen mes�vel lepi meg �ket a b�lcs �reg h�lgy.
Kar�csonyi t�rt�netei mindig valami �jat tartogattak, b�r a hallgat�s�g sok dolgot nem �rthetett meg bel�le azonnal, csak �vek m�lt�n.

�

�

�

�

Ezt a mes�t mondom most el �n is, persze kicsit m�s form�ban, mint ahogy az �reg h�lgy tette annak idej�n.

�

1. I. fejezet
   Lorin
   �

K�d�s �s �lmos volt a reggel, a tavasz els� h�rn�kei vid�m dallamot f�jtak a f�k csontv�zszer� �gaiba kapaszkodva. Nem is vett�k m�r �szre a l�nyt, aki hossz� �r�k �ta kint �cs�rg�tt a kellemes, kertv�rosi h�z kertj�ben, �s el–elb�biskolt. � volt Lorin.

�j hajnal hasadt, a v�ros sz�l�n �v�n elter�l� dombocska m�g�l f�l�nken tapogat�zva kukucsk�lt ki a Nap els�, k�sza sugara, halv�ny barackos–r�zs�s dereng�sbe vonva az �g alj�t. Kicsit cs�p�s volt a leveg�, d�r lepte be a gy�r f�vet �s a f�k s�t�t �gait. A l�ny lassan kinyitotta szem�t, kiny�jt�ztatta elg�mberedett tagjait, majd nagyot �s�tott. Elmosolyodott, szem�t el�gedetten legeltetve a kerten: z�zmara csillant a f�k �gain �s a f�v�n, elmaszatolva a sz�neket, amiket a Nap ecsetje kezdett festegetni. Az apr� f�sz�lak deres kardokk�nt meredtek az �g fel�, az �jszaka fellegeit napsugarak kergett�k sz�t.

„Milyen sz�p” – gondolta a l�ny, m�l�zva figyelve a napfelkelt�t. Egy k�nnyed mozdulattal lekapta fejkend�j�t, r�vid, csapzott sz�ke haja teljesen �sszekusz�l�dott. Furcsa l�ny volt.

A k�rny�kbeliek r�gen, amikor m�g furcsa ruh�kban, z�ld hajjal korz�zott az utc�n, ezt gondolt�k „h�t ezt meg mi lelte”.
Miut�n betegs�g�re f�ny der�lt, senki sem g�nyolta m�r. Nem kellett maga ut�n vonszolni a figyel� tekinteteket, -ugyan nem tudott �gy s�t�lgatni mint r�gen-, az emberek azt�n m�r ink�bb azt gondolt�k „szeg�ny l�ny”.

�r�kk� j�ghideg kez�t ujjatlan b�rkeszty�je v�dte. Belekapaszkodott a ker�kbe, kiss� el�rehajtotta mag�t. Tol�kocsija nehezen indult el a hepehup�s talajon.

„R�gen annyira m�s volt minden. �n is m�s voltam” – futott �t agy�n, mik�zben felk�zd�tte mag�t a sz�m�ra kik�vezett kis utacsk�ra.

„Mennyire nem �rdekelt semmi” – gondolkozott mag�ban. - Tal�n jobb is �gy” – �sszehunyor�totta szemeit, egy pillanatra meg�llt, feln�zett a h�z m�g�tti dombra. M�r teljesen megszokta, hogy nem a saj�t l�b�n k�zlekedik: hab�r neh�zkesen, de tudott mank�val j�rni.

„M�r elfogadtam” – �gy gy�zk�dte mag�t nap, mint nap. Furcsa volt eml�keznie, hab�r nem akarta, mindig esz�be �tl�tt a m�lt. A mi lenne ha. Sokat veszekedett mag�val emiatt. „Minek gondolkodni azon, amit nem tudok megv�ltoztatni?

�

�

*

Egy kora tavaszi reggelen t�rt�nt, �gy h�rom �vvel azel�tt. Lorin mad�rcsicserg�sre �bredt, kiny�jt�zott, majd nagyot �s�tva fel�lt, elh�zta az �gya feletti z�ldes–arany, f�tyolszer� f�gg�ny�ket. Hab�r betegesnek t�nt kiskora �ta, (jaj, h�t mi�rt nem eszel eleget, olyan sov�ny vagy-mondt�k �s gondolt�k az emberek) �s akkort�jt (b�r err�l senkinek sem panaszkodott) igen f�rad�kony is volt, azon a reggelen m�gis k�nnyed�n ugrott ki az �gyb�l. Kinyitotta az ablak�t, nagyot szippantva a friss, z�ld hajnali leveg�b�l. Ahogy az id� langyosabbra fordult, szok�s�v� v�lt, hogy alaposan kiszell�ztet minden reggel.

A h�zban m�g teljes volt a csend, amit csak a macsk�ja �dv�zlete t�rt meg egy pillanatra. Lorin is k�sz�nt neki egy elh�zott nya����-val, mire Lili, a cica a l�b�hoz d�rg�l�dz�tt. Kis, fekete kever�kmacska volt, nagyon �reg, sov�ny �s pimasz, de a l�ny nagyon szerette.

�

Lorin egy pillanat alatt bevetette az �gyat (tal�n t�lzottan rendszeret� volt m�g a nagy l�zad�sai kor�ban is,), majd visszasz�kkenve a t�k�r el� kez�be kapta az odak�sz�tett f�s�t, �s nekiveselkedett a reggeli harcnak a haj�val. Orr�ra illesztette er�s, feketekeretes, divatos szem�veg�t �s elmosolyodott.

Haja r�gen aranysz�ke volt, olyan f�nyes hogy szinte gl�riak�nt ragyogott, hull�mos �s nagyon hossz�: olyannyira, hogy szinte a derek�t verdeste, hab�r a fej�t�l a derek�ig nem kellett olyan nagy t�vols�got �thidalni: Lorin meglehet�sen alacsony maradt.
�desanyja mindig azt mondta neki, m�r kicsi kor�t�l fogva, hogy ha l�tn�nk az angyalokat, akkor nekik is pont ilyen hajuk lenne.
Nagyon szomor� lett h�t mindenki mikor a l�ny, tal�n valamilyen pillanatnyi elmebaj k�vetkezt�ben z�ldre festette haj�t.
(„h�t ez meg mit csin�lt a gy�ny�r� haj�val?” gondolta a szemben lak� �regasszony.)

A l�ny arca sz�gletes volt, kiss� beesett, szemei ar�nyaiban nagyok �s k�l�n�sek, mintha mindig csod�lkozott volna. Orra karakteres volt �s hossz�, az arca form�j�hoz nem igaz�n illett: sz�gletes �ll�val olyan hat�st keltett, mintha az orr �s az arc als� r�sze nem egy emberhez tartozott volna. B�re h�feh�ren vil�g�tott, szinte m�r �tl�tsz�nak tetszett. Szeme alatt nagyon sokszor karik�k h�z�dtak, akkor is, ha nem volt f�radt. N�ha v�kony b�r�n m�g az apr� erek is �t�t�ttek, k�kes sz�ved�kkel cs�f�tva az igencsak k�l�n�s arcot. Szemei sokat v�ltoztak a baleset ut�n, elvesztett�k f�ny�ket �s ink�bb sz�rk�v� v�ltak, mint k�kk�, amit az egyre er�sebb szem�veg rendk�v�l hat�sosan meg is mutatott: nagy�tva t�rt a vil�g el�.

Mikor m�g majdnem rendesen l�tott, vil�gos, majdhogynem �tl�tsz� k�kes szemekkel csod�lkozott a vil�gra.

Lorin �jra kiny�jt�zott, t�kr�be vigyorgott, el�gedetten �llap�tva meg (�jb�l) hogy az orrpiercing igenis remek�l �ll neki (persze �desanyja �s senki, aki feln�tt volt nem �rtett egyet, de ez Lorint nem �rdekelte t�lzottan), valamint azt, hogy m�giscsak ki k�ne f�ratni m�g p�r helyen a f�l�t. Ja, �s hogy m�gis j� �tlet az a kis p�kh�l�-tetov�l�s a bal f�le al�. Milyen l�zad� is volt!

Az volt, bizony. Furcsa, hogy tizenkilenc �vesen valaki nosztalgi�zva gondol vissza a „nagy l�zad�sokra”. Mert ugye a l�ny l�zad� volt. Csak feket�t hordott, l�b�n tekint�lyt parancsol� ac�lbet�tes bakancs d�szelgett, amihez z�ld haj, tetov�l�sok �s test�kszerek t�rsultak. Ak�r a „sz�l�k r�m�lma” t�pus�nak iskolap�ld�ja is lehetett volna, �m nem volt az. Ez az eg�sz �larc volt csup�n, amit egy mag�ba fordul�, �rz�keny �s mag�nyos l�ny �lt�tt, hogy elrejtse igazi l�ny�t. � �gy �llt be egy sorba. Sosem voltak igaz�n k�zeli bar�tai, haverjai is csak p�ran (ha azokat, akik hozz� hasonl�an �lt�zk�dtek, �s n�ha egy�tt elsz�vtak egy-egy cigit bar�tnak nevezz�k).

Legh�bb t�rs�nak macsk�ja bizonyult, aki vele m�szk�lt mindenfel�. A cica �gy k�vette, mintha p�r�zon s�t�lna, mindig besz�dt�m�t szolg�ltatva a k�rny�kbelieknek, ha az id�j�r�s �pp nem volt el�g �rdekes.

�

Hirtelen j�tt a betegs�g, �s minden megv�ltozott. Sokat f�jt a feje azokban az id�kben, f�rad�kony volt �s s�padt. Persze nem t�r�d�tt vele, nem �rdekelte a legkev�sb� sem, megszokta m�r eltelt az �vek alatt, s�t m�g tetszett is neki, hogy b�re falfeh�r (legal�bb nem kellett agyonalapoznia mag�t, ha s�padt v�mp�rnak �lt�z�tt �ppen). Egy s�ta volt, ami mindent lerombolt. Egy �rtatlan s�ta fel a dombra, a f�k k�z�, a tiszt�sra, ahov� sokat j�rt csak �gy „fil�zni”.

Sokat gondolkozott rajta, hogy mi lett volna, ha aznap nem megy sehov�, de tudta, hogy m�snap, vagy ut�na ugyanez k�vetkezett volna be.
Elesett, t�bbre nem is eml�kezett. Ki tudja, mennyi id�vel k�s�bb egy k�rteremben �bredt. K�r�l�tte minden z�ld �s feh�r volt, a leveg�t k�l�nb�z� fert�tlen�t�– �s m�s vegyszerek jellegzetes szaga lengte be.

Lorin mindig is ut�lta a k�rh�zakat, pedig az eset ut�n t�bb h�napot kellett bent t�ltenie, hogy megpr�b�lj�k megszabad�tani a k�rt�l, ami az agy�ban tombolt. Az orvosok azt mondt�k, kezel�s n�lk�l Lorin egy �ven bel�l elhagyja ezt a vil�got. A m�t�t ut�n, mivel a l�nyn�l egy aggressz�v gyermekkori agytumort diagnosztiz�ltak elkezdt�k a nagy d�zis� kemoter�pi�s-�s sug�rkezel�seket. Lorin csak �rny�ka volt �nmag�nak, h�napokig m�rgezt�k a szervezet�t, de nem volt m�s v�laszt�sa, a kezel�sek ak�r teljes gy�gyul�st is hozhattak. Sz�lei v�gig mellette voltak, amit �gy �rezte, sosem tud majd el�gg� megh�l�lni. Nagyon sokszor kellett visszaj�rnia a k�rh�zba, ami szinte m�sodik otthon�v� lett a h�napok alatt. Megpr�b�lj�k megf�kezni a k�rt, �m senki sem tudhatta, hogy az id� hatalmas �ramutat�ja ellen�k dolgozott.
�

*

Lorin nehezen indult el a bej�rat fel�, a neki kialak�tott j�rd�n, amit �gy egy h�napja fejeztek be. Keskeny beton�t volt, n�ha meg–megszak�tva egy–egy felhajt�val a f�r�l, hogy k�nnyebben k�zlekedhessen a kertben is.

Lassan �rt fel a h�zhoz �s elszomorodva gondolt vissza, hogy milyen volt r�gen, hogy egy pillanat alatt �rt el mindenhova. Legal�bbis akkor �gy �rezte.

Egyik pillanatban �gy �rezte, megb�k�lt azzal, amit kapott, a k�vetkez�ben pedig kit�rt bel�le minden keser�s�g, amit a sors igazs�gtalans�ga miatt kellett elszenvednie. Ut�lta ezt az eg�szet, ut�lta, hogy kerekes sz�kben kell senyvednie, mert nem tud rendesen menni, hogy kihullott minden sz�l, haja, �tkozta az eget mert a jobb szem�re szinte teljesen megvakult. Am�g kemoter�pi�s kezel�sekre j�rt, �s elvesztette gl�ri�j�t, mindig fekete fejkend�t viselt, mert sz�gyellte kopaszs�g�t, �gy �rezte, hogy haja n�lk�l �gy n�z ki mint egy cs�f kisfi�. Legsz�vesebben a f�ld al� b�jt volna, hogy senki se l�ssa, hab�r ezen siker�lt t�ll�pnie: a kezel�sek befejezt�vel ism�t kin�tt haja, amit�l egy kiss� szebb sz�nben l�tta a vil�got.

Az ajt�hoz gurult, benyitott, halkan, hogy fel ne �bressze sz�leit. Beg�rd�lt a h�zba: A k�sz�b�ket kivett�k, hogy k�nnyebben tudjon k�zlekedni.
�

*

Arr�l a d�lut�nr�l, amikor el�sz�r ker�lt k�rh�zba, Lorinnak nem voltak eml�kei. Az orvosok a s�r�l�seib�l �s annak az elmond�sa alapj�n, aki kih�vta a ment�ket (miszerint a domb alj�n tal�lt r�) arra k�vetkeztettek, hogy a l�ny el�jult, �s legurult a lejt�n. Emiatt s�rg�sen koponya CT-vizsg�latot rendeltek el, ami sokkal rosszabb titkot rejtegetett, mint egy egyszer� trauma.

P�r vizsg�lat, egy elbesz�lget�s �s Lorin sz�lei tudt�k: nincs vissza�t. Az els� �sszeoml�s ut�n a l�ny ember feletti er�ss�gr�l adott tan�bizonys�got, megpr�b�lt belenyugodni a sors�ba. Bal l�ba nem engedelmeskedett, mank�val valamilyen szinten k�pes volt j�rni, de nagyon nehezen tudta megtartani az egyens�ly�t. V�g�l a sorozatos kudarcok ut�n ker�lt tol�kocsiba, m�g a m�t�t el�tt. A m�sodik kr�zisid�szak az els� kemoter�pi�s kezel�sekn�l kezd�d�tt, eleinte semmi k�l�n�sebb nem t�rt�nt, azt�n a l�ny haja kihullott az utols� sz�lig. Lorin sz�m�ra haja volt az egyik kincse, azt l�tta mag�n a legszebbnek, m�g akkor is, amikor z�ldre ping�lta.
Tal�n m�g z�lden is az volt benne a legszebb: viszonylag kicsi volt �s nagyon sov�ny, ami csak rosszabbodott a kerekessz�kben, �s a kemoter�pi�val t�lt�tt h�napok miatt.

�

Miut�n hazat�rhetett, sz�leivel b�k�ben �s a k�r�lm�nyekhez k�pest boldogan �ldeg�ltek. Lorin �desapja, F�l�p igyekezett mindig az apr� �r�m�kre figyelni, �s tartani a lelket feles�g�ben �s l�ny�ban. Lorin �desanyja, Anna nap, mint nap k�zd�tt a lelki �sszeoml�s ellen- � is er�snek akart mutatkozni l�nya el�tt, hogy seg�tsen neki, de Lorin tiszt�ban volt vele, milyen gondokkal k�zdenek.

A l�ny szob�ja r�gt�n az el�szob�b�l ny�lt, r�gt�n jobbra. Nem volt nagy, de a l�ny nagyon szerette, mert a m�ltra eml�keztette, mikor m�g minden olyan sz�p volt. Valamikor k�ptelen volt odabent maradni, pontosan az el�z� okb�l kifoly�lag. Szinte semmi se v�ltozott, csak a sz�nyeget t�ntett�k el, mert a tol�kocsi kereke mindig �sszegy�rte. Apr� szob�cska volt, �sr�gi sz�m�t�g�ppel a sarokban, feny�b�torokkal, vil�gos lamin�lt padl�val, amit alaposan �sszekarcolt, am�g nem tanulta meg rendesen ir�ny�tani a tol�kocsit. Tal�n k�t meghat�roz� jelens�g volt itt: az �ggyal szembeni falon l�v� nagy, ov�lis t�k�r �s egy hatalmas, k�nnyez� p�lma a sarokban.
�

*

Lorin �thajtott a szob�n, beleb�mulva a szemben �ll� t�k�rbe. Hogy mit l�tott? Egy t�r�keny, tol�kocsiban g�rnyed� szerencs�tlent. Kisebb kor�ban nagyon sokat gondolkozott a t�kr�k�n, „hiszen olyan csod�latosak”, de a fordul�pont �ta nem igaz�n szerette l�tni mag�t, a keser�s�g �s elkeseredetts�g n�zett vissza r� minden egyes alkalommal. Elkapta a tekintet�t. Az ut�bbi id�ben elkeseredett harcot v�vott a t�k�rrel, vagy tal�n nem is vele, hanem saj�t mag�val. N�ha levette a szem�veg�t, �gy n�zte meg az arc�t. Amennyit romlott a l�t�sa, eg�szen a r�gi volt, legal�bbis annak l�tta mag�t. Tudta, hogy m�r sosem lesz olyan, azel�tt. Soha, legal�bbis bel�l nem. Ha minden meg is javulhatna, akkor sem… Tudta, hogyha ezen a gondolat�sv�nyen halad tov�bb, a v�g�n csak s�t�ts�get �s b�natot tal�l.

A szomorkod�st rutinosan r�gi, bej�ratott terelte mederbe: mi lehet a t�k�r m�g�tt? Mindig ezt k�rdezte mag�t�l, �jra �s �jra, am�g meg nem tanulta, hogy v�kony ez�str�teg egy �veglap m�g�tt…de nem igaz�n hitte el. Hogy mi�rt nem? Maga sem tudta.

K�rben�zett a szob�ban. Eml�kek voltak a falon, amik k�rbevett�k �s ny�ltan t�madtak �rzelmeire minden egyes alkalommal, mikor v�letlen�l r�juk pillantott. Fiatalabb kor�ban hossz�t�vfut� volt, az egyik k�pen �ppen a dobog� m�sodik fok�r�l mosolygott a f�nyk�pez�nek, egy m�sik k�pen �desanyj�val strandoltak. F�nyk�pek mosolyogtak r� mindenhonnan, de nem volt sz�ve elt�ntetni �ket. Visszafordult ink�bb a t�k�rh�z.

Mit is mutatott meg a t�k�r �s mit nem? Lorin sokszor gondolkodott azon, hogy mi�rt �ppen �gy n�z ki, ahogy. Azon m�l�zott, hogy vajon a lelke merre lehet.

„Elrejtve valahol az arcom alatt, vagy a t�k�r m�g�tt b�jt el? Hogy lehetne, hogy az emberek lelk�t l�ssam, ha r�juk n�zek, nem azt, amit magukra vesznek, a test�ket vagy az �larcot, amit kifel� mutatnak?” Mindig is szerette volna, ha igazi l�nye nem b�jt volna el valahol az arca m�g�tt, valahol, a s�padts�g m�g�tt, de vajmi kev�s es�lyt l�tott r�, hogy valaha is saj�t igazi mag�t l�ssa a t�k�rbe pillantva.

Csak b�mult, az �rz�sek csak �gy h�mp�ly�gtek benne. Ism�t gy�z�tt az ut�lat, s elfordult egyik legnagyobb ellens�g�t�l, hogy a t�k�r volt az, vagy saj�t maga azt � sem tudta. Kifordult a szob�j�b�l.

Feladv�n k�zdelm�t a f�ellens�ggel, a t�k�rrel, az el�t�rbe gurult. Sz�pen berendezett �s rendes h�zban �lhetett, ezt nagyra becs�lte. V�giggurult a padl�sz�nyegen, a konyh�ba. Napf�nyes �tkez� volt, keletre ny�lt, �ltal�ban ide j�tt vissza Lorin a reggeli napoz�s ut�n, enni p�r falatot. �tv�gya meglep�en keveset cs�kkent a baleset �ta, (lesz�m�tva a kemoter�pi�s id�szakot, term�szetesen) de alkat�nak k�sz�nhet�en semmi sem l�tszott meg rajta. Odagurult a h�t�szekr�nyhez, �s kedvenc „�tele”, a tej ut�n n�zett.

Rengeteg tejet ivott, ami szinte v�djegy�v� v�lt az �vek sor�n. Tejet ivott reggelire, t�z�raira �s mindig, ha kinyitotta a h�t�t, ez�rt mindig volt beh�tve (mert csak hidegen szerette) k�t–h�rom liter tartal�k tej, �m azon a napon, egyetlen doboz �rv�lkodott csak a polcon, �s ahogy a l�ny megemelte, �rezte, hogy csak p�r kortynyi maradt benne. Lorin a konyhapulthoz gurult, el�vette gy�gyszer�t, amit minden nap szednie kellett. Egy pillanat m�lva m�r ki is gurult a k�sz�b�n egy mar�k apr�t gy�m�sz�lve a zseb�be. Elhat�rozta, hogy megteszi azt, amit m�r r�g meg kellett volna tennie.

Kor�n volt m�g, �ppen, hogy �bredezni kezdtek az utca lak�i, de a m�skor gyakran �lmatag l�ny �berebb volt, mint valaha. Olyan r�g nem j�rt m�r kint az utc�n, egyed�l. A tejet elfelejtette egyetlen pillanat alatt, csak hajtotta mag�t el�re, egy ir�nyba meredve, egyre gyorsabban.

M�g mindig h�v�s volt odakint, Lorin s�r�n kapkodta a leveg�t. Kis p�rafelh�ket oszlatott sz�t m�g�tte a menetsz�l, ahogy a l�ny egyre nagyobb lend�lettel haladt c�lja fel�. Ismert minden h�zat �s minden kertet, m�gis furcs�n idegennek �rezte mag�t, olyasform�n, mintha egy visszat�r� rokon, egy r�g nem l�tott nagyn�ni lenne, aki r�csod�lkozik arra, hogy mennyire megn�ttek, megv�ltoztak a gyerekek. Felismerte �ket, de valahogy nem volt k�pes �sszeegyeztetni az eml�kk�pet az �j �llapottal. M�r nem volt az „�v�” a k�rny�k, hanem ink�bb � lett az utc��, r�nehezedett az eml�k–�radat.

F�radni kezdett, sz�rt az oldala, lassabban �s ritk�bban forgatta a tol�kocsi kerek�t, el–elm�l�zott a h�zakat n�zve. M�g mindig kapkodta a leveg�t, arca eg�szs�gesebb sz�nt �lt�tt, ami n�la a kipirul�ssal volt egyen�rt�k�. Visszan�zett, csal�dottan �llap�tv�n meg, hogy nem jutott messzebbre sz�z-egyn�h�ny m�tern�l, keseregve fordult �jra ir�nyba, folytatv�n �tj�t.

„Hogy elf�radtam…pedig csak sz�z m�ter. Gyenge vagyok.” S�t�ten meredt maga el�, gondolataiba m�lyedve haladt tov�bb. Eml�kei �gy t�rtek el�, mintha egy r�gen lez�rt dobozt nyitott volna ki. Hirtelen meg�llt �s jobbra fordult.

A v�ros sz�l�n laktak, az utols� utc�ban, erd� �lelte k�rbe a k�rny�ket. A l�ny jobbj�n k�ves utacska vezetett be a f�k k�z�. Lorin hosszan id�z�tt ott, p�r centit el�regurult, majd h�tra. Ing�zott az �t kezdet�n�l, ami a r�gi bajok forr�s�hoz vezetett.

Lorin l�gz�se lassan megnyugodott, nyugodtan sz�vta be a leveg�t, majd tov�bbindult eredeti c�lja fel�, lopva h�trapillantva az erd�be vezet� kis �sv�nyre. K�d volt, a reggeli f�ny l�that�v� v�lt a v�zcseppeken csillanva. A l�ny nem n�zett vissza m�g egyszer, furcsa �rz�se volt. M�l�zva haladt az utca v�ge fel�, ahol egy kis ABC volt, szinte mindig nyitva.

�

Egy n�ni boltja, aki j�form�n az eg�sz napj�t odabenn t�lt�tte. J�s�gos �reg n�ni volt, kicsi �s t�r�keny, olyan igazi nagymama–forma, kicsit megkeseredett, kedves arccal. Olyan, aki mell�l az ember az unok�kat, kez�b�l a s�tem�nyes tepsit hi�nyolja. Gyerekei messzi v�rosban laktak, az unok�kat j�, ha �nnepekkor l�thatta. F�rj�t elvesztette, mag�nyos–szomork�san �ldeg�lt egyed�l egy takaros kis h�zban, aminek utcafronti helyis�g�b�l alak�tott�k ki annak idej�n f�rj�vel a boltocsk�t, hogy majd a bev�tellel p�tolj�k ki az igencsak sz�k�s nyugd�jat. A sors k�zbesz�lt, a n�ni imm�r t�z �ve egyed�l �lt.

�

*

Az � boltja el�tt �llt meg Lorin, hat�rozatlanul k�mlelve befel�. Odabent �gett a villany, egy r�gi r�di� recseg�s�t is hallani lehetett. A l�ny kih�zta mag�t, hogy jobban bel�thasson az ablakon. Az odabenn s�rg�–forg� n�ni �pp a pultot t�r�lte le. Lorin nagy gomb�ccal tork�ban fordult be az udvarba.

R�gen j�rt m�r itt, tal�n h�rom �v is eltelhetett utols�, rossz eml�k� l�togat�sa �ta. A bej�rat m�g z�rva volt, de j� szok�s szerint cseng�t szereltek r�, hogyha �pp �res a bolt, de akadna vev�, kiszolg�lhass�k. Kisv�rtatva csilingel�s t�rte meg a reggeli csendet, majd a boltos n�ni arca kukucsk�lt ki a r�snyire nyitott ajt�n. A tol�kocsiban �l� l�ny halv�nyan elmosolyodott a kil�p� n�ni szem�be n�zve, Ilonka, –�gy h�vt�k ugyanis a n�nit–, egy pillanatra elbizonytalanodott, majd f�lragyogott az arca.

– Te vagy az? – k�rdezte halkan, mintha maga sem hinn�, amit l�t, majd id�s kora ellen�re meglep�en gyorsan sz�kkent ki a l�ny el�.

„H�t felismert!”

Ilan�ni (�gy h�vta a boltost annak idej�n a l�ny) hom�lyos, id�s–barna szeme megrebbent, majd �lel�sre t�rta karjait, azt�n zavarba j�tt, lopva a tol�kocsira pillantott, k�zelebb l�pett �s mag�hoz szor�totta elveszettnek hitt p�t–unok�j�t.

– H�t megvagy! – l�pett vissza, szeme �jra megrebbent, ahogy v�gign�zett a l�nyon.

– Annyira sajn�lom – szontyolodott el Lorin, les�tve szem�t. Nagyot nyelt �s elhallgatott.

– Ne sajn�ld. Oyan r�gen nem l�ttalak m�r! Egyszer megl�togattalak a k�rh�zban, de nem akartalak fel�breszteni, mert �pp pihent�l. - Lorin leszegte a fej�t.

– Ugye, sz�nalmas, Ilan�ni? – suttogta.

– Ne mondj ilyet! – k�rte a n�ni �s levette a l�nyr�l a szem�veget – Nem v�ltozt�l, viszont nagyon sov�ny vagy. Gyere, keres�nk valamit…

– �n azt hittem, hogy m�r sosem �llsz sz�ba velem. Meg�rdemeln�m – mondta Lorin �sszesz�k�tve szem�t. Sz�d�lni kezdett. A vil�g azonnal elhom�lyosodott, ahogy a szem�veg leker�lt orr�r�l.

– Ne r�g�dj a m�lton. Mondtam m�r, hogy nem haragszom, de �pp aludt�l – Ilan�ni megt�r�lte a l�ny szem�veg�t k�t�ny�ben, azt�n �tn�zett rajta, ellen�rizv�n, hogy mindenhol ujjnyom–mentes–e.

– De… – a l�ny tov�bb hunyorgott, majd nagyot s�hajtott. – Visszak�rhetn�m a harmadik–negyedik p�tszememet, mert az orromig sem l�tok – kiny�jtotta kez�t, v�kony ujjai egy pillanat alatt az orr�ra illesztett�k a szem�veget, amit�l egyszerre egy kis hat�rozotts�gra tett szert, halv�nyan mosolyogva. – De…�n azt hittem, hogy soha t�bb� nem akarsz m�r l�tni…– Lorin lassan felk�nyszer�tette tekintet�t a padl� mint�ir�l.

– Az �n t�nd�remet? – v�gott k�zbe hirtelen Ilan�ni, nyak�ban apr� med�l csillant meg. Lorin igencsak elsz�gyellte mag�t, tal�n sose sz�lalt volna meg, ha nem hall ny�vog�st a h�ta m�g�l. H�trapillantott, hogy id�t nyerjen, de a n�ni –l�tva a l�ny zavar�t–, �jra felvette az igencsak vontatott� v�l� besz�lget�s fonal�t. – N�zd csak! – csod�lkozott el, l�tszott rajta hogy t�m�t akar v�ltani. �pp j�kor t�vedt be a macska. A l�ny elmosolyodott, szem�vel �zenve legh�bb bar�tj�nak, hogy igen, felugorhat az �l�be. Lili, a macska egy kecses ugr�s ut�n a tol�kocsi karf�j�ra telepedett.

Ilan�ni a macsk�ra n�zett.

– Hogy is h�vtad? – hab�r pontosan tudta nev�t, nem jutott esz�be okosabb k�rd�s.

– Lili – Lorin egy pillanatra elkalandozott – H�t nem haragszol? – tette hozz� sietve. – �n vissza akartam j�nni…

– Hiszen visszaj�tt�l. Nagyon �r�l�k neked – Ilan�ni nagymam�san elmosolyodott, hogy a bizonytalan l�nyt b�tor�tsa, majd ism�t t�m�t v�ltott, ez�ttal hanyagolva a macsk�t. – Tejet k�rsz? R�gebben mindig azt vitt�l.

– Igen, most is azt szeretn�k – mosolyodott el a megt�rt unoka. – H�t eml�kszel?

– Hogyne’ eml�kezn�k?! – Ilan�ni szeme felcsillant. – V�gre itt vagy. Tudtam, hogy visszaj�ssz majd egyszer. – Ilan�ni k�t zacsk� tejet vett el� a h�t�b�l. – Kett�t, igaz? – A l�ny b�lintott.

– K�sz�n�m – mondta mosolyogva, a macska lem�szott �l�b�l, nagy, vil�gos szem�t gazd�j�ra emelte.

Egy doboz heringet is k�rn�k, Lilinek, mert otthon elfogyott a macskat�p. – Most Ilan�nin volt az elmosolyod�s sora.

– Lilinek mindent, te kis elvar�zsolt, pont olyan vagy, mint r�gen. – Lorin is elmosolyodott, halkan „k�sz�n�m”–�t motyogva. A tej �s a konzerv �r�t a pultra tette.

– Mennem kell, nehogy anya agg�djon �rtem –folytatta egy kicsit hangosabban. – K�sz�n�m! – a l�ny mosolya m�r–m�r vigyorg�sba csapott �t, elk�sz�nt a n�nit�l: – Holnap is j�v�k!

Ilan�ni semmit sem sz�lt, csak mosolyogva b�cs�t intett megt�rt p�t–unok�j�nak, aki hazafel� vette az ir�nyt, szatyorral az �l�ben, nyom�ban a macsk�val. Lorin m�r nem l�thatta, hogy �rny fut �t a boltos n�ni arc�n. Azt se l�thatta, ahogy Ilan�ni k�nnyeivel k�szk�dve roskad le az apr� s�mlira.

�

K�l�n�s l�tv�ny volt a kerekes sz�kben �l� l�ny, nyom�ban ugr�l� macsk�j�val. Egyre sebesebben hajtotta mag�t, �lvezte ahogy a sz�l v�gigsim�t arc�n. Belegondolt, hogy milyen sz�pen lobogna a haja, de elhessegette a k�pet, miel�tt az elronthatta volna kedv�t. Ben�zett a kiserd�be, majd �gy k�t perc eltelt�vel befordult a kertkapun.

Nem �rezte mag�t f�radtnak, akkora tehert�l szabadult meg az im�nt, hogy �gy �rezte, menten sz�rnyra kap. Pedig milyen egyszer� is volt a bocs�natk�r�s.

R�vid lelki repked�s ut�n behajtotta Lili m�g�tt az kertajt�t. �desanyja rontott ki a h�zb�l. H�l�ruha volt rajta, �ppen, hogy kiugorhatott az �gyb�l, idegesnek l�tszott, arca ny�zott �s kipirult. Hegyes von�sai voltak, viszonylag v�kony ajkakkal, amiket l�nya is �r�k�lt. Lorinhoz hasonl� form�j� arca volt. Vil�gos �br�zat�t feket�re festett, kleop�trafazon� haj keretezte, orr�n f�lrecs�szott sz�gletes, szigor� szem�vege.

– Lorin! Hol volt�l? Annyira agg�dtam! – ki�ltotta, l�ny�hoz szaladt, egy k�sza pillant�st vetve a bev�s�rl�szatyorra, egyik v�konyra szedett szem�ld�ke magasra szaladt.

– Ne agg�dj, anya – mosolyodott el l�nya –, nagy vagyok m�r, csak elfogyott a tej, gondoltam, nem �bresztelek fel.

– Elmentem volna…

– �pp azt nem akartam, pihenj csak. Semmi bajom – tette hozz� anyuk�ja ijedt arckifejez�s�t l�tva. – M�r ezer �ve nem mozdultam ki. �gy �rtem egyed�l.
�desanyja halk s�hajjal nyugodott bele a hallottakba, de a l�ny folytatta:

– Siettem, megpr�b�ltam legal�bbis, de ezzel nem tudok valami gyorsan haladni – viccel�d�tt, �t�lelve �desanyj�t.

– Rendben, de k�rlek, legk�zelebb legal�bb egy cetlit hagyj itt nekem! – k�rte anyuk�san aggodalmaskodva Anna, majd �t�lelte Lorint. �gy egymagasak lehettek, �s alkatuk is hasonl� volt, csak Lorin v�lla volt egy hajsz�lnyival sz�lesebb.

– Rendben – ism�telte anyja szava j�r�s�t l�nya, �tny�jtva a csomagot. – Hoztam macskakaj�t is. Elfogyott itthon.

– T�nyleg? Azt hittem, van m�g, de majd hozok este–lep�d�tt meg az anya, majd �tvette a csomagot, �s Lorinnal egy�tt ment vissza a h�zba, Lili k�s�ret�ben.

Gyors reggeli ut�n Ann�nak indulnia kellett, gyorsan fel�lt�z�tt, majd egy b�cs�–puszi ut�n munk�ba sietett. Felpattant �don bicikli�re, hogy bemenjen a v�rosba, ott fel a buszra, hogy a munkahely�re z�tyk�l�dj�n.

Marketingesk�nt dolgozott, egy mer� rohan�s volt a napja, mindig kor�n ment �s k�s�n j�tt. Lorin tudta, hogy nem v�rhat� el�bb f�l nyolcn�l. �desapj�t m�r nem tal�lta otthon: kor�n kezd�d�tt a munkaideje.
�

�

*

Lorin m�r nem j�rt iskol�ba a kezel�sek miatt. Az �retts�git t�bb�-kev�sb� sikeresen letette, de nem felv�telizett sehov�. Gondolt r�, ha kil�bal betegs�g�b�l, akkor majd folytatja tanulm�nyait. Sosem volt t�l ambici�zus, �s a betegs�ge is h�tr�ltatta.

El�gg� egys�k�an telt Lorin �lete, de elhat�rozta, hogy minden nap elmegy majd s�t�lni (a sz� szoros �rtelm�ben!). T�len is pr�b�lgatta mag�t, de abban az �vszakban alapj�ban v�ve is igen borong�s volt a hangulata, m�g kudarcokkal is szembe kelljen n�znie, az m�r sok lett volna, �gyhogy r�vid �ton abbahagyta a pr�b�lkoz�st �s elnapolta a napi t�r�t. A l�ny, mivel tanulnia nem kellett, j�form�n eg�sz nap nem csin�lt semmit, csak ha olyan kedve volt, olvasott, rajzolgatott, esetleg t�v�t n�zett. Legt�bb idej�t a sz�m�t�g�p el�tt t�lt�tte, ami szerinte az egyik legjobb m�dszer volt arra, hogy az ember agyon�thesse az idej�t.
�

�

*

Lorin ism�t beg�rd�lt szob�j�ba, kik�sz�l�dott a kerekessz�kb�l, �s az �gyra �lt. Bal l�b�t teljesen ir�ny�thatatlannak �rezte, ak�rhogy pr�b�lgatta. Az �gya sz�l�n �lve egy kis ideig a semmibe meredt, majd pillant�sa a l�baira t�vedt. K�t feh�r pipasz�r: ennyit l�tott, izomnak csak halv�ny eml�keit lehetett felfedezni, ak�rhogy n�zegette mag�t. A l�ny elkomorodott, de nagy er�t adott neki az Ilan�nivel val� tal�lkoz�s, ez�rt nyomban gondolatot v�ltott (ahogy � fogalmazott). „Na j�” mondta mag�nak, kell egy bot, j�r�keret, vagy k�t mank�, vagy valami olyasmi, els� l�p�sk�nt.”

H�trad�lt. Fogalma nem volt r�la, hogy mik�nt fog majd eff�l�t tal�lni, a mank�t el�g cikinek tal�lta hossz� t�von, nem is besz�lve a j�r�keretr�l. „Sz�val, a m�sodik l�p�s lenne a s�tap�lca” – imm�r el�gedetten mosolygott a plafonra.

„Kis l�p�sek. El�bb vagy ut�bb menni fog. Rem�lem, el�bb.” –gondolkozott tov�bb. Sok� fek�dhetett a semmit b�mulva, mikor szeme sark�b�l mozg�st l�tott.

– Gyere, Lili! –mondta, oda sem pillantva.

– Hisz itt vagyok – felelte egy m�ly, �rdes n�i hang. Lorin legurult az �gyr�l meglepet�s�ben. Felt�maszkodott, megr�zta fej�t �s vett n�h�ny m�ly l�legzetet.

– Itt vagy m�g? – k�rdezte remegve, mint a ny�rfalev�l.

– Nem mentem sehov� – v�laszolta a hang.

„Ha hangokat hallasz, az nem jelent j�t” – gondolta Lorin, ijedten pislogva. Lassan fel�lt, k�rbepillantott a szob�ban, de senkit sem l�tott, csak Lili �lt az ajt�ban, fesztelen figyelve az esem�nyeket.

– Lili? – k�rdezte Lorin, a macsk�t b�mulva. Az od�ig rendben lett volna, hogy �rtett�k egym�st, (legal�bbis Lorin �gy �rezte, hogy a macska �rti �t) de akkor egyik�j�k sem adott ki egy �rva hangot sem, csak �gy tudt�k, hogy mit is szeretne a m�sik.

– Igen? – k�rdezett vissza a hang, �m a macska meg sem mozdult, tov�bbra is �gy �lt, mint egy m�lt�s�gteljes szobor. De nem is fel� lehetett a hang forr�sa, hanem az ellenkez� ir�nyban: a szoba t�ls� fel�n l�v� ov�lis t�k�rn�l.