Az érzelmek szín–tévesztője,

Élesztője vagyok én a múltnak

Bennem a gyertyák

Sötétre gyúlnak.

Lassan, emiatt búg bennem a Méla bú.

A napok mind csak Voltak

Hazug a jelen,

Megtört magamat puha ál–keresztre

Kenem

Hazug a világ, s az emberek szennyet

Ontnak.

Szurokszín fénye lett a Holdnak

Mosolygnak rám benne

Kedvesen, s megértőn

A holtak.

Nem értem. Miért baj ilyennek lenni?

Átok, ha más fehéret, én mást látok?

Csak baj. Ennyi.

Nem kell, hogy megértsd. Semmi.